Párom alaposan és rendszeresen böngészi az ingatlan hirdetéssel foglalkozó oldalakat, és keresi az alkalmas házakat és telkeket. Igen, még halvány reményt adunk a házaknak is, de minden egyes csalódás után, egyre jobban az építkezés felé fordulunk. Ezért is nézett ki Kedvesem egy telket Törökbálinton, ahol közel is van az erdő. Szereti a zöldet, a természetet, így próbál azokra a területekre fókuszálni, ahol elérhető közelségben van az igazi természet.
Fel is hívta a törökbálinti telek tulajdonosát, aki hirtelen lemondta a találkozót azzal az indokkal, hogy rég nem járt a telken, és hogy benőtte a gaz, le kell kaszálni. A térképen próbáltuk addig is betájolni, hogy merre van, hátha addig is tudunk kicsit álmodozni a helyről. Elérkezett a pillanat, amikor sikerült újra időpontot egyeztetni. Munkából korábban elindulva a találkozóhelyre, még a reménnyel teli pillanatokat éltük meg...
Elérkezett a piallanat, megjött a tulaj. Bemutatkoztunk, és annyit mondott, hogy ne erről menjünk, közelítsük meg a másik oldalról. Lementünk a Diósd felé menő útról, és átmentünk az erdő felőli részére, hát ott egy putri fogadott minket boros pincékkel. A borászok épp hordóikat moshatták mikor mi felmentünk egy lépcsőkön mellettük, ekkor már a pincék fölötti magasságba értünk, és egy ház udvarán keresztül mentünk/másztunk arrébb a szomszédos telekre, ahol nem rég vágták le a gazt.
Egy bontandó házikó állt rajta, valamint pár fa. A két szomszédos telekhatáron szinte végig lakó-, és melléképületek voltak, ahol a telekre felérkeztünk az egyik végén fás rész. Ezen a rész azon vége, ami alatt borospincék voltak, és az erdő felé nézett, valamint mi is láttunk volna az erdőt, ha a fák nem takarják el... állítólag. Elindultunk a hosszúkás telek másik vége felé, ahova közeledve egyre jobban tudatosodott bennünk azaz érzés, hogy ez GÁZ. Párom valószínű a sokktól szokatlanul szótlan volt, és arra gondolhatott, hogy mit is keresünk mi itt, vagy hogy ez normális?
Azért is állhatott el a szava, mert ház másik vége ugyanis egy durván 2,5-3m mély árok volt, ami úgy 15m szélességben húzódott és mögötte az amúgy telekkel egyszinten lévő diósdi utat látva még pár furcsa dolgot vett észre az ember. A kis árok még ugye elképzelhető, belefér az ember gondolatvilágába, de a végének a bal oldalán a "telek" szélétől egy palatető húzódott, mivel ott egy ház volt beépülve a telekbe, vagy telek alá. Kicsit furcsa is, mert nem lehet pontosan meghatározni, hogy ez most ott micsoda. A telektulajdonos büszkén mondta, hogy ott lent még azaz elkerített kis földdarab a telekhez tartozik, mondhatni egy hangypöcsnyi kis elkerített rész volt. Na ez még ugye semmi, ahogy a régi Antal Imre műsoraiban lévő Tücsök és Bogár szösszenetben lehetett hallani.
Igaz már korábban megpillantottuk, de hát csak megkérdezzük mi az ott a telekből kiálló kémény. Azt a választ kaptuk, hogy hát igazából a telek ezen része alatt egy pince van külön helyrajzi számmal, mármint úgy kell elképzelni, hogy szélességében ketté kell osztani a telek ezen végét, és az egyik oldalán a telek "alatt" az előbb említett kis viskó bújt meg, a másik fele alatt pedig egy pince egész mélyen.
A hab a tortán, ha ez még nem lett volna elég, hogy erre a telekre, akár két lakásos társas házat is fel lehet húzni, és hogy a tulaj úgy képzelte el hogy egy függő hidat csinál ide, a jobb megközelíthetőség miatt. Persze minek ide függőhíd a kocsiknak vagy bárkinek, ha vannak magas fák, és majd Tarzan az indákon be himbálódzik a telekre, és vissza.
Nem gondoltam volna, hogy ilyen "telek" is van, és van bőr az emberek képén ilyet árulni.
Az utcán munkába és munkából haza felé sétálva is jól lehet látni, hogy egyre több az eladó ingatlan. Hetek alatt egy-egy utcában is sorra jelennek meg a keritéseken az eladó táblák, amik elég rossz képet festenek a jövőről. Ha szinte mindegyik ingatlan tulajdonos valamilyen hitel miatt kényszerül értékesíteni az ingatlanját, akkor jelenleg biztos nem találnak rá vevőt.
Utolsó kommentek